Amióta az eszemet tudom volt bennem valami mélyen lüktető hajtó erő. Valami kattogás, mozgás, amely nem hagyott nyugodni. Évek óta járok a meditáció, a keleti vallások, jóga útján, hogy megtanuljam, hogyan érhetem el a belső béke állapotát. Olvastam, hallgattam és kipróbáltam számtalan technikát és módszert. Hogyan csendesítsük le az elménket. Légzéssel, mozgással, zenével. mozdulatlansággal.
Aztán jött a várandósság. És amit eddig gyakorlás árán is nehezen értem el, az most az enyém lett.
Ahogy jött a kisbaba eltűnt a háttérből az izgalom, a lüktetés. Valami mély beteljesedett érzés uralkodott el bennem. És hetek óta tart. Néha kizökkenek, bevallom, de alapjaimban véve változom meg a várandósság hatására. Öröm figyelni. Napról napra lejegyzetelni a tapasztalataimat, hogyan érzem magam, hogyan változom.
Extrovertált emberből introvertált lettem.
Hangos sietősből, csendes és lassú.
Nincs hová sietnem. Hiszen már ott vagyok.
Talán azért siettem? Ez volt a célom? Ezt akartam elérni?
Az állandó lüktetés egyfajta keresés. Ha láttál már vadász kutyát, aki keres, szimatol és megy az orra után ember számára logikátlan módon, olyan voltam eddig én is. És most úgy érzem magam, mint a kutya, aki elásta zsákmányát a föld alá, és nyugodtan fekszik ennek tudatában. Nem kell keresni. Nincs mit keresni. Nincs hova, mi után szaladni. Elég, ami van. Elég vagyok én, és a bennem növekvő csöppség. Teljesség ez. Béke. Harmónia.
Semmi sem fontos a felszínen.
A kisbaba levette a fókuszt a felesleges külsőségekről. Befelé fókuszálta figyelmem.
Az ember – állítom – legnagyobb keresése a gyermeknemzésre irányul. Megfelelő partnert találni. Ezért rengeteget szimatolunk. Ha megtaláltuk, akkor pedig a gyümölcsig vezető út az eszeveszett keresés.
Aztán megáld az Ég. És nő Benned a magzat. És tudod, hogy ennél semmi sem fontosabb. Ennél semmi sem. E mellett eltörpül minden más.
Fontossá váltam saját magam számára. Nem csak a magzatom fontos. Hiszen belőlem fejlődik. Én vagyok a fontos. Magamra kell vigyáznom és figyelnem. Sosem voltam magammal eddig ennyire szeretetteljes. Sosem védtem magam ennyire, sosem voltam ÉN az ELSŐ igazán. Most pedig végre igen.
Már ezért is köszönöm a leendő gyermekemnek, hogy megtisztelt Önmagával, hogy megtapasztalhattam ezt a lassú, Önmagam számára a legfontosabbnak lenni érzést. Ezt a rohanásmentes, beteljesedett érzést.
Szeretlek!